Családiház, Lake Forest Villapark, Mogyoród
Lakóépület

Megbízónk a tulajdonában lévő telekre úgy szeretett volna két magas igényszintű villaépületet felépíteni, hogy egymás zavarása nélkül, megfelelő intimitás mellett tudjanak működni az egyes épületek. Mindkét épület esetében fontos volt a közvetlen kertkapcsolat. A hálószobák az emeleten kaptak helyet, továbbá kérés volt egy „szülői” lakrész kialakítása, külön gardróbbal és fürdőszobával. Az épület földszintje és emelete így funkcionálisan elválik, erre erősít rá vizuálisan az emeleti tömeg fahatású nagytáblás HPL burkolata. Mindkét épületnél fontos karakter formáló elem az emeleti épületkonzol alatt kialakuló fedett terasz, és a „V” alakú pillérmegoldás.

A bejáraton keresztül tágas előtér fogad mely mögött a kiszolgáló egységek egyfajta körüljárható szigetet alkotnak. Ez a sziget szervezi maga köré a funkciókat. Jobbra a garázs, előre a wellnes részleg, balra a tágas élettérbe jutunk. 

Ennél az épületnél a tömegformálásból adódott, hogy a nappali két szint belmagasságú teret kapott. A tér látványeleme a betonhatású két szint magas fal, a kandalló valamint a nagy üvegfelületek. Az emeletre vezető lépcső a nappali-étkező terének fontos látványeleme. A lépcsőn felérve a szülői hálórészbe egyedi módon a nagybelmagasságú téren át egy hídon keresztül vezet az út.

A wellness részleg panoráma szaunájának és a nagy sarok ablak teljesen kinyitható szárnyainak köszönhetően a beltér és a kültér határai elmosódnak.

Elhelyezkedés

Mogyoród, Lake Forest Villapark

Év

2022

Méret

300 m2

Ügyfél

Magán megrendelő

Fénykép / Látvány

Juhász Norbert

Elhelyezkedés

Mogyoród, Lake Forest Villapark

Év

2022

Méret

300 m2

Ügyfél

Magán megrendelő

Fénykép / Látványterv

Juhász Norbert

További munkák

ZS26_footer-min
VH7_footer-min
LFA_KEZDŐKÉP_3
DEV14_footer-min
D13_footer-min
BOJTAR_footer-min

Minden jog fenntartva - 2024

iroda@d55.hu

További munkák

ZS26_footer-min
LFA_KEZDŐKÉP_3
D13_footer-min
VH7_footer-min
DEV14_footer-min
BOJTAR_footer-min

Minden jog fenntartva - 2024

iroda@d55.hu