A tervezési helyszín Erzsébetváros frekventált részén, a városkép szempontjából kiemelt fontosságú pozícióban található. A Károly Krt. dohány utcai ”Y” elágazása viszonylag korán kialakult, egy 1775-ös térképen már ábrázolásra került. A Deák Ferenc tértől induló tengely végpontjában lévő telken az első említésre méltó épület az 1847-ben Kasselik Ferenc tervei alapján épült Huszár-ház. A földszint plusz kétemeletes épületet 1910-ben az Első Katonai Biztosító Intézet (EKBI) megvette, majd 1911-ben elbontatta. Hoepfner Guidó és Györgyi Géza tervei alapján 1913-ban megépült az EKBI székháza. A három udvaros, két pinceszint, földszint, félemelet plusz négy emelet plusz manzárdos épület három belső udvarral a szecesszió időszakában készült, de már felfedezhetőek az art deco vonásai is. Az oldalrizalitokon és a tengelyen megjelenő tornyok a kiemelt pozíciónak megfelelve a városkép meghatározó elemei voltak, annak ellenére is, hogy az eredeti terveken szereplő míves tornyoknál egy magasságban, és részletezettségében is szerényebb verzió valósult meg. A tengelyben lévő főtorony a háború alatt valószínűleg találatot kaphatott, az oldaltornyokat pedig a háború után bontották el. Domány Ferenc és Wellisch Tibor tervei alapján 1938-ban az épület aljában lévő lokált art deco stílusban mozivá alakították, mely később Filmmúzeumként híresült el, majd 2004-ben átalakították, így ma Belvárosi Színház néven ismerhetjük. Az épület ezen része műemléki védettséget élvez, így maga az épület
A tornyok elbontása után az épületre egy egyszerű, a házhoz és a helyszínhez mind formáját, mind anyagát tekintve méltatlan fedés került. A tetőszerkezetet idő közben többször javították, foltozták, így mára már található cserép, azbeszt pala, horganylemez, bádoglemez (rozsdás) fedés is. A faszerkezet több helyen korhadt, fertőzött. A tetőszerkezet jelen állapotában nem felel meg a vele szemben támasztott követelményeknek, így felmerült annak elbontása, és egy korszerű, az épülethez és a helyhez méltó felépítmény építése. Az eredeti állapot visszaállítása indokolatlan lenne tekintettel arra, hogy a tervezett és a megépült állapot nem egyezik, továbbá a funkció nélküli felépítmények gazdátlanul egy idő után ismét az enyészeté lennének. A városkép szempontjából meghatározó és izgalmas sziluett visszaállítása azonban nagyon is indokolt. Az új felépítménynek tehát kortárs építészeti megoldásokkal kell megvalósulnia úgy, hogy közben nem csökkenti az alatta lévő épület érdemeit, valamint nem konkurál a szomszédságban lévő Dohány utcai Zsinagóga épületével. Az EKBI székház volt épülete a kiugró rizalitokkal, a szobrokkal és míves ornamentikáival, továbbá két szint magas kőburkolatos lábazatával mozgalmas, karakteres épület, ezért fontosnak tartottuk, hogy a felépítmény megjelenésében egyszerű és homogén legyen. Az új tömeg nem nehezedhet rá, nem nyomhatja el a házat ezért szerettük volna ellebegtetni tőle. Ezt a hatást az első szint üvegezett homlokzati felületével kívántuk elérni, ami nútként választaná el az újat régitől, továbbá az épületre kerülő fényes fehér burkolat tovább könnyíti az épületet. A korábban létező tornyok alkotta jellegzetes sziluettet az előtetők szalagszerű vonalvezetésével kialakuló fehér sávok idézik meg.
Elhelyezkedés
Budapest VII. Károly körút. 3/A
Év
2018
Állapot
Kiviteli tervek
Méret
2.200 m2
Ügyfél
Magán megrendelő
Fénykép / Látványterv
Kovács Áron
Elhelyezkedés
Budapest VII. Károly körút. 3/A
Év
2018
Állapot
Kiviteli tervek
Méret
2.200 m2
Ügyfél
Magán megrendelő
Fénykép / Látványterv
Kovács Áron, WhiteBox